Lilu első gyermeke pezsgősdugóként robbant ki belőle, a második baba viszont menet közben meggondolta magát: az ötperces fájások hirtelen leálltak, és összehúzódások nélkül, csak a sokadik nyomásra sikerült megszületnie.Amikor világra jött, nem kapott rendesen levegőt, mivel letüdőzte a magzatvizet. A következő hetet inkubátorban, majd kék fény alatt töltötte, két héttel szülés után az anya saját felelősségére hazavitte a kislányt.
A babanet-en olvastam valamelyik édesanyától, hogy a szülésekbe "bele lehet jönni". Én is így érzem. Luca születése előtt még nem tudtam mire számíthatok és a fájdalmak ellenére is nagyon szép élményként éltem meg a szülést.
Titokzatos pár. Yvon külföldi, valamit pöntyög magyarul, Judit jól beszéli Yvon anyanyelvét is, hol franciául, hol angolul beszélnek. Judit elegáns, fiatal, szép. Yvon jóval idősebb lehet. Fehér ruhában vannak. Yvonon látszik, hogy tud valamit. Mindkettőjüknek első gyermeke születik. Egy barát házaspárt hívtak meg a szülésükhöz, így én egyedül megyek. Téli hajnal, sötét van. Könyvek, kelmék, szőnyegek, gyertyák, zene. Ideális külső körülmények.
Ha szeretnéd megosztani másokkal szülésed történetét, küldd el nekünk a
Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet.
címre!
Szeretettel várjuk írásodat más menüpontok tematikájával kapcsolatosan is!
Ma már sokan határozott elképzeléssel vágunk neki a szülésnek. Aztán felkeressük a kiszemelt kórházat, és rádöbbenünk: elképzeléseink köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. "Nem, anyuka, itt nincs vízben szülés", "Nem, anyuka, itt nincs gátvédelem", "Apuka jöhet, de...", "Szülőszobába csak kitolásra megyünk". A többség csalódottan beletörődik, néhányan azonban ragaszkodnak szülési tervükhöz, addig keresgélnek, amíg meg nem találják az ideális körülményeket biztosító intézményt, vagy azt a személyt, aki mellett teljes biztonságban érzik magukat. És ha kell, hát több száz kilométert utaznak.
Két évvel ezelőtt Ágival szültem, otthon. Geréb Ági velem volt, mellettem volt végig, nem ment ki dohányozni vagy kártyázni, nem aludt közben, nem tévézett. Jó volt mindezt elmesélni a barátnőmnek. Ő arról mesélt, hogy 1977. február 9-én a Bakáts téri koraszülött kórházban egyedül volt a szülőszobában, 2400 grammos kislánya a saját kezébe jött világra: még burokban volt a feje, se nővér, se orvos sehol a közelben. Ha elakadt volna a baba, senki se menthette volna meg. Ha esetleg ő maga nem lett volna képes végig tudatos maradni, a földre eshetett volna a gyerek (a köldökzsinór megtartotta volna egy ideig), hiszen már órákkal korábban előkészítették az ágyát a szüléshez.
Az egyik legnagyobb félelmem (most már tudom) a császár volt, hát Ő így jött. Talán ezért sem akartam senkit a szüléshez, talán éreztem is, igen. Bevallom itt, most, hogy mindig kicsit többre értékeltem azokat a nőket, tudattalanul, akik természetes módon, hüvelyen át hozták világra a gyermeküket, mint akik császárral. Vagy érzéstelenítés nélkül, nem érzéstelenítéssel.... Én is természetes módon, érzéstelenítés nélkül, jó fájdalmak közepette hoztam világra pár évvel ezelőtt az Elsőt.
Hálás vagyok, hogy az életemben kétszer is megadatott a csoda. El mertem fogadni a kis jövevényt. Mertem Anyuka lenni. Mertem feladni egy addig ismert életet két csodáért. Mert megkaphattam a világ két legcsodálatosabb emberének a világra hozatalát. Nem érzem és nem éreztem soha áldozatnak, nyűgnek. Igen teher, ám a legédesebb. És lehet nem tehernek tekinteni, hanem a boldogság forrásának. Fájdalomból, kínból fakad. Egyedül vagy bárki van melletted. Egyedül a fájdalommal és várakozással. Egyedül és mégsem.
Sokat gondolkodtam azon, hogy a mai helyzetben, mikor ilyen nagy indulatokat kavar fel az otthonszülés, megírjam-e a mi, azon belül is az én, történetemet. Mivel nagyon erős családi, baráti háttér vesz körül, úgy döntöttem megosztom mindenkivel, akit csak érdekel, hogy miért szültem immáron 15 évvel ezelőtt, először otthon. Miért lett nekem ez a leginkább elfogadható a kórházi szüléssel szemben.
Michel Odent francia szülészorvos Londonban él. A háborítatlan szülésről szóló írásait világszerte olvassuk. Próféta lett-e lakóhelyén, Angliában? Véletlen volt-e, hogy a stanstedi repülőtéren az előttem álló tízéves Líviának segítettem levinni a lépcsőn Niki babakocsiját? Bizonyára nem, mert előttem állt a háromgyermekes család. És véletlen volt-e, hogy Edit, az anyuka, a három hónapos Nikivel éppen a mellettem lévő ülésen kapott helyet a repülőgépen? A folyosó másik oldalán ült a nagymama („Édesanyám") a két éves Alex (Sanyika) és Lívia. Ülhettem volna jobb helyen, hogy mindenben segítsek Editnek, míg szoptatja, eteti, ellátja három gyermekét?
A babanet-en olvastam valamelyik édesanyától, hogy a szülésekbe "bele lehet jönni". Én is így érzem. Luca születése előtt még nem tudtam mire számíthatok és a fájdalmak ellenére is nagyon szép élményként éltem meg a szülést.