A házastársi eskü ugyan úgy szól, hogy jóban, rosszban, de azért valljuk be, amikor az oltár előtt állunk, legtöbbünknek eszébe sem jut, hogy a „rosszban” mit is jelenthet valójában. Az együtt töltött évek alatt azonban gyakran hoz elénk az élet ilyen szituációkat. Hogyan lehet túljutni a nehézségeken? Erről beszélgettünk Katával és Anikóval.
A „tartós, megelégedett és boldog társkapcsolat” témakört folytatva a gyeremekkorunkban belénk rögzült túlélési módokról lesz szó, hogyan akadályoznak későbbi életünk folyamán. Lelki mélyfúrás, hétköznapi példákra levetítve.
Egy kapcsolatban az egyenesség nagyon fontos, ám előfordul, hogy szerepeket játszunk, melyek általában öntudatlanul zajlanak. Nézzük meg, melyek a leggyakoribb játszmák, amiket a nők alkalmaznak!
Szeretjük egymást, és mégis egymásnak feszülünk. Olykor kiabálva, máskor csak némán. Van, hogy szeretettel és van, hogy érzelmektől mentesen. Néha taktikázunk és sokszor csak belefáradtan mondjuk a magunkét. Néha csak a fájdalom beszél belőlünk, van, hogy a harag, a meggyőződés vagy a félelem. Nem halljuk egymást, pedig fontos lenne. Már azzal sem vagyunk tisztába, hogy nekünk mire lenne szükségünk, pedig ha tudnánk, talán könnyebb lenne találkozni akár magunkkal, akár a másikkal, akár magunkban a másikkal…
Levelemmel egy olyan hétvégére invitállak ahol ezt az utat keressük, ahol találkozhatunk, és ha rá-rá bukkanunk, kis sétát tehetünk rajta.
Az egyszeri fiatalember elhatározta, hogy addig nem nősül meg, amíg meg nem találja a tökéletes nőt. Álmai asszonya okos (de nem okosabb, mint ő maga), karcsú, csinos, pontos, rendszerető (de nem kényszeres), házias és kommunikatív (de nem fecsegő). Néhány évvel később találkozik régi barátjával, aki megkérdezi tőle, hogy megtalálta-e a tökéletes nőt. A válasz: „Találtam csinos, pontos, okos, házias nőket, de egyet sem láttam, akiben minden meglett volna. Még mindig keresem az igazit.” Eltelt még néhány év, és (már nem éppen fiatal) emberünk újra találkozott régi barátjával, aki ismét megkérdezte a keresés eredményéről. „Megtaláltam.” Hangzott a válasz. Majd sóhajtva hozzátette: „Csak az a baj, hogy ő meg a tökéletes férfit keresi.”
A családon belüli erőszak bagatellizálása erősen jellemző Magyarországon.
A magyarok kevesebb elkövetőt és áldozatot ismernek és kisebb problémának tartják a családon belüli erőszakot, mint az uniós átlag. A fizikai vagy szexuális erőszakot, a lelki terrort és a szabadság korlátozását egyaránt kisebb súlyú cselekménynek érzik. Ugyanakkor nem bíznak sem a segélyvonalakban, sem az elkövetők rehabilitálásában, inkább a törvényeken szigorítanának.
Tímea több hónapi vívódás és kilátástalanságérzés után keresett meg, s kérte segítségemet. Nehezen nyílt meg bizalmatlanságából és magába-zárkózásából, lassan talált szavakat a vele történtek elmondására.
A közzétett magyarországi adatok szerint a felnőttek egyre később kötnek házasságot, s a nők nem ritkán harmincöt éves koruk után vállalják első gyermeküket.
