A névanalízis szerint az Alfréd név olyan személyiség kialakulását támogatja, akinek nagy igénye van a függetlenségre, magabiztos és önbizalommal telt. Gondolkozása legtöbbször logikus, és tisztaságának köszönhetően mások számára is könnyen követhető. A mások ötleteivel való kísérletezés iránt érzett vágya mellett szeret maga is úttörő ötletekkel előállni. Erős jelleme a vezetői pozíció felé viszi. Bár nem kedveli, ha bárki is beleszól esetleges vitáiba, de ő maga gyakran avatkozik bele olyan szóváltásokba, melyekben legkevésbé sem illetékes.
Az Alfréd germán eredetű összetett név, jelentése: tündér, tanács.
A germán eredetű neveknél nem ritka, hogy az elemek egyike családra vagy a nemzetségre utal.
Hajós Alfréd először sportemberként szerzett magának hírnevet, ő szerezte az első magyar olimpiai érmet az 1896-os athéni olimpiai játékokon. Mind 100, mind pedig 1200 méteren aranyérmet nyert szabad stílusú úszásban.
Alig három év múlva befejezte tanulmányait a Budapesti Műegyetemen, okleveles építészmérnökké vált. Építész társaival igen sok pályázaton vettek részt sikerrel, ennek eredményeként országszerte sok, különféle stílusú és funkciójú épületet terveztek és valósítottak meg.
Az I. világháború után önállóan dolgozott, elsősorban sportlétesítményeket tervezett. 1924-ben, a párizsi olimpián a ?magyar delfin" ? athéni győzelme után a sportsajtó így nevezte el a bajnokot ? ismét diadalmaskodott. Ezúttal egy építészeti művel indult a versenyen. Stadionterve második díjat kapott, de mivel az elsőt nem adták ki, így ő tekinthető a legjobbnak. Így Hajós Alfréd azon ritka emberek közé tartozik, akik mind a szellemi, mind a fizikai versenyen komoly sikereket értek el.
A névanalízis szerint az Alfréd név olyan személyiség kialakulását támogatja, akinek nagy igénye van a függetlenségre, magabiztos és önbizalommal telt. Gondolkozása legtöbbször logikus, és ezért mások számára is könnyen követhető. A mások ötleteivel való kísérletezés iránt érzett vágya mellett szeret maga is úttörő ötletekkel előállni. Erős jelleme a vezetői pozíció felé viszi. Bár nem kedveli, ha bárki is beleszól esetleges vitáiba, ő maga gyakran avatkozik bele olyan szóváltásokba, melyekben legkevésbé sem illetékes.
Becézés: Frédi(ke), Frici, Alfrédka.
Névnapjukat az Alfrédok január 15-én, február 15-én, 23-án, július 19-én, augusztus 15-én, 28-án, október 28-án vagy november 16-án ünnepelhetik.