Kislányom, helyetted nagyon fiút vártam, és most, hogy 31 hetes vagy a pocakban, abban bízom, hogy mihelyst meglátlak, és kezembe foglak arra gondolok majd, mekkora barom voltam.

A párkapcsolatok nagy érzelmi töltéssel jönnek létre, intenzív egymás felé fordulást, elfogadást, nyitottságot tapasztalunk partnerünktől, és fürdünk ebben a minket körülvevő biztonságos szeretetben. Amikor gyermekeink megszületnek, ehhez nagyon hasonló érzelmi odafordulással fogadjuk őket, és a kezdeti, felfokozott időszakban ez le is köti minden energiánkat. De hogyan találhatunk vissza egymáshoz férfiként és nőként később?

„Szeretem és tisztelem a szülést. A test egyfajta szentély, saját rítusokat, imákat teremthet magának... És nincs más dolgunk, mint meghallgatni. A kislányom születésekor már a vajúdás során is annyira mélyre hatoltam egy láthatatlan világba, hogy komoly erőfeszítésembe került kijutnom onnan. Minderre önátadással voltam képes.” (Lea B.) A végére ért Debra Pascali-Bonaro és Elizabeth Davis az „Orgazmikus szülés” (Jaffa Kiadó, 2011) című könyve alapján írt sorozatunk.

Kislányom, apa írja tovább a blogot, mert lesz sztori bőven, és ezek nagy részét te fogod szolgáltatni. De pár szó erejéig pillantsunk vissza a magunk mögött hagyott kilenc hónapra.

2010 július - a fogantatás

Hollókőn fogantál egy teliholdas éjjelen. Anya és apa kint ültek a ház előtt és boroztak, amikor vaddisznók trappolása verte fel az erdő csendjét. A disznókat farkasok üldözték, egyenesen felénk. Apa felállt, maga mögé vette anyát, és felkészült a harcra. Az acsarkodó farkasok szemében megcsillant a telihold fénye, az állatok egy csapatot alkottak ellenünk. Apa hősies volt: egyik kezével anyát védte, a másikkal a vadakat űzte, fél kézzel dobálta a mázsás ordasokat, és szarvuknál fogva pörgette a vaddisznókat. Az állatok látták, erősebb az ellenfél, és szűkölve, röfögve elviharzottak. Ekkor lépett elő anya, csókolta meg apát. Az este végeredménye te vagy.

Az állatokkal végzett kísérletek alapján nagyon valószínű, hogy az apák agya átalakul a gyerekük megszületése után: nemcsak új idegi kapcsolatok, hanem új idegsejtek is létrejönnek, amelyek pozitívan befolyásolják a babához való hozzáállást.

Különféle családi kultúrák léteznek. Más-más szokások. És miközben a szülő azt hiszi, majd a sajátjait átadja gyermekeinek, olykor kiderül, hogy a gyermek az, aki újat tanít. Akár már másfél évesen.

.

Először is rögtön a közepébe vágnék, én kispapa vagyok. A párom 24 hetes terhes, ami csodálatos dolog. De miért is van az, hogy senki sem törődik a kispapákkal? Tudom, hogy ilyenkor a középpontban a baba és a kismama áll, de mégis az erősebbik nemnek is lehetnek ilyenkor dilemmái, problémái, félelmei a gyerekkel kapcsolatban, a gyerekkortól a felnőttéválásig.

Mikor kisfiammal várandós voltam, elképzeltem hogyan is fog alakulni társasági életem, hogyan fogok találkozni barátnőimmel, baráti társaságokkal. Ismeretségi körünkben voltak már kismamák, anyukák, akiknél láttam, hogy valahogy eltűntek a barátnőik. Az egyik baráti társaságunkból is volt egy anyuka, aki beszélt nekem arról, hogy mennyire más mindig csak gyerekkel lenni, és annyira boldog, amikor néha kimegyünk hozzájuk.

Gábriel arkangyal jelentette: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse…" Erre Mária azt mondta: „Legyen!" Legyen. Igen. Így kéne, hogy legyen. Áldott állapotban kellene lennie minden asszonynak, aki gyermeket vár, és minden gyermeknek, aki e világra születik.

Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti. De azért valahogy mégse ugyanaz. Olyan különbség van köztük – hogy is magyarázzam csak ezt –, mint mikor az ember azt mondja: állam, meg azt mondja: haza. A hazáért élek és halok, az államnak adót fizetek. És annak ellenére, hogy adót fizetni lényegesen könnyebb, mint meghalni, csodálatosképpen mégis rengeteg embertől hallottam, hogy lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkitől nem hallottam, hogy lelkes örömmel fizetett volna adót.